Ha követjük a híreket, akár csak néha rápillantunk egy online hírportálra vagy a hírekre, nagyon gyakran hallhatunk az Európai Unió és Magyarország pályázatairól. Valószínűleg nem a napi rutinunk része, hogy minden lehetőség után kutassunk és ezt természetesen nem is lehet elvárni egyikünktől sem, hiszen felelősségteljes és elfoglalt életet szeretnénk élni.
Ezért, mint sok mást, ezt is profikra bízhatjuk: vállalkozásunk jövőjét könnyen lehet, hogy érdemben befolyásolja, hogy milyen hiteleket, pályázatokat tudunk el- és megnyerni. Vannak olyan cégek, amelyek a legátláthatóbb módon, sikerdíjas rendszerben dolgoznak, tehát ha a pályázatot az Ön vállalkozása nyeri meg, a pályázatíró cég nem kér munkadíjat.
Kis- és középvállalkozások esetében az is igaz lehet, hogy nem a saját forrás éri meg a legjobban, hanem a pályázat, hitel, tőke háromszögben a pályázat lehet a legelőnyösebb. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ahogyan nincsen ingyen ebéd, a pályázati pénzek sem ingyen hullanak az égből (ez többszörösen igaz az utófinanszírozott projektekre), hanem a pályázati pénzekkel sok kötelezettség és előírás jár együtt.
A pályázatírás elsőre egyszerű folyamatnak tűnhet, de sokszor el lehet veszni a pályázatírás részleteiben, de a megfelelő segítség mellett nem kell, hogy akkora fejfájást okozzon (forrás: forrascentrum.hu). Aki írt már pályázatot, tudja, hogy ez bonyolult, egészen különböző területekről igényel ismereteket és nagy precizitást. Pályázatok nem működhetne sok alapítvány, közhasznú vagy civil szervezet, kis- és középvállalkozás, sőt, nagyvállalat sem. Amelyek pedig ha nem is a létüket, de növekedésük jelentős részét magyarországi vagy uniós pályázatoknak köszönhetik. És ne feledjük, hogy egy pályázaton gyakran több tucat, akár több száz vagy több ezer jelentkező közül kell mindössze egyetlen nyertest kiválasztani.
A folyamat, amely a sikerhez vezet, nem az írással kezdődik, hanem a pályázatok figyelésével és a megfelelő pályázatok kiválasztásával. A pályázatíró jelenléte nagyban hozzásegít egy céget a sikerhez. A pályázatíró közvetlenül együttműködik a szervezet vezetőivel, pénzügyi és gazdasági szakértőivel. Meglepődnénk, ha tudnánk, hogy hány pályázatot „dobnak vissza” olyan banális okokból, mint a formai követelmények vagy a hiányos dokumentáció. Ha nem ez a hobbink és/vagy nem vagyunk profik a pályázatírásban (vagy nincs olyan alkalmazottunk, akire ez a leírás ráillik), érdemes több tucat elfecsérelt munkaóra helyett profikra bízni a pályázatírást, főleg, ha sikerdíjért dolgoznak: így valós kockázat nélkül állhatunk a rajtvonalra.
A Forráscentrum üzletfejlesztő Kft. nem csak uniós és magyarországi pályázatokkal foglalkozik, hanem fejlesztési és forgóeszköz hitelekkel is: hiszen lehet, hogy ez a legjobb megoldás a vállalkozásunk számára. Emellett a portfólió része a kockázati tőke forrásból származó hitel. Ez ritkábban a legjobb megoldás, de ha erre kerülne a sor, szintén profi háttérrel tud segíteni a szervezet.